Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkori és kora újkori Európában

Tételszám: #1 | Kategória: I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra | Szint: Emelt szint (2026)

1. Bevezetés

Ez a tétel arról szól, hogyan lett a zárt, önellátó uradalomból hatszáz év alatt világméretű piac. A kiindulópont a 11. századi nyugat-európai uradalom, ahol szinte minden a birtokon belül készült el, és alig valami hagyta el a kapuját. A végpont a 17. századi Amszterdam vagy Sevilla, ahol indiai bors, amerikai ezüst és lengyel gabona egyszerre volt kapható. A tétel ezt az ívet követi végig három szálon: a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem szálán. Közben elemez három forrást, szempontonként összeveti Nyugat-Európát és Kelet-Közép-Európát a 16. században, és bemutatja a második jobbágyság körüli történetírói vitát.

2. A korszak keretei

A kiindulópont egy olyan gazdaság, amely alig termel piacra. Ahhoz, hogy megértsd a későbbi robbanást, előbb ezt kell látnod.

A zárt, önellátó gazdaság a 11. század előtt

A kora középkori nyugat-európai gazdaság naturális volt, vagyis a termékek nagy része nem pénzért cserélt gazdát, hanem a termelő maga használta el. Az uradalom mindent maga állított elő, amire szüksége volt: gabonát, bort, ruhát, szerszámot, kocsit.

Ennek több oka volt egyszerre. A római városhálózat és úthálózat leromlott, a távolsági kereskedelem szűk luxuscikkekre szorult, és a pénzforgalom is összezsugorodott. Ha nincs biztonságos út és nincs vevő, akkor nincs értelme többet termelni, mint amennyit elfogyasztasz.

A gazdálkodás módja is a szűkösséget erősítette. A kétnyomásos rendszerben a szántóföld felét minden évben ugaron, vagyis bevetetlenül hagyták, hogy pihenjen. A hozam alacsony volt: egy elvetett szem gabona után jellemzően csak néhány szemet arattak vissza.

A mezőgazdasági fordulat a 11-13. században

A 11. századtól a nyugat-európai mezőgazdaság termelékenysége látványosan megnőtt, és ez az egész későbbi fejlődés alapja. Négy újítás hatott együtt. A nehézeke (más néven csoroszlyás, kormánylemezes eke) nemcsak felhasította, hanem meg is fordította a földet, ezért a nehéz, agyagos északi talajokat is művelni lehetett. A hárommezős gazdálkodás (más néven háromnyomásos rendszer) a szántót őszi vetésre, tavaszi vetésre és ugarra osztotta, tehát a föld kétharmada termett, nem a fele. A lóiga elterjedt: a szügyhám és a patkó révén a gyorsabb ló váltotta az ökröt. A vízimalom és a szélmalom pedig átvette az őrlést, a posztókallást és a fűrészelést, vagyis az izomerő helyébe gépi erő lépett.

A következmény többlettermés. A többlettermés két dolgot tett lehetővé, és ez a tétel gerince: el lehetett adni valamit a piacon, és el lehetett tartani olyan embert, aki nem termel élelmet. Az előbbiből lett a kereskedelem, az utóbbiból a városi kézműves.

A többlet a népességet is felhajtotta. A megnövekedett népesség új földet vett művelés alá: erdőt irtottak, mocsarat csapoltak le, és keletre telepesek indultak. Ezt a folyamatot nevezzük belső gyarmatosításnak. A 14. század elejére viszont elfogyott a jó minőségű szabad föld, és a növekedés megtorpant.

3. Az uradalom, a földesúr és a jobbágy

Az uradalom a középkori mezőgazdasági termelés alapegysége. Aki ezt nem érti, az a második jobbágyságot sem fogja érteni, mert az ugyanennek a szerkezetnek a kora újkori átalakulása.

Az uradalom három része

Az uradalom olyan nagybirtok, amely gazdasági és igazgatási egységet alkot, és a földesúr hatalma alatt áll. A földesúr a birtok tulajdonosa: világi nagybirtokos, egyházi intézmény vagy maga az uralkodó.

Az uradalom földje három részre oszlott. A majorság (más néven allódium) a földesúr saját kezelésű földje, amelynek termése teljes egészében az övé, és amelyet a jobbágyok ingyenmunkája művelt meg. A jobbágytelek a jobbágy használatában álló föld: a ház, a kert és a hozzá tartozó szántó meg rét; a jobbágy nem tulajdonosa, hanem használója, és a használatért szolgáltat. A harmadik rész a közös használatú terület: az erdő, a legelő és a vizek, amelyeket a falu közössége használt, de a földesúr korlátozhatta a használatot.

A telkek a nyomásos rendszer miatt nem egy tagban feküdtek. Egy jobbágy szántója sok apró, szétszórt darabból állt, hogy mindenkinek jusson a jobb és a rosszabb földből is. Ez a szétszórtság később a gazdálkodás korszerűsítésének komoly akadálya lett.

A jobbágy szolgáltatásai

A jobbágy földesúri függésben élő paraszt, aki telket használ, és ezért három formában szolgáltat: munkával, terménnyel és pénzzel.

A munka a robot: ingyenmunka a földesúr majorságán, saját szerszámmal és igásállattal. A robot mértéke koronként és vidékenként nagyon eltért. A termény a terményjáradék, vagyis a termés meghatározott hányada; Magyarországon ez a kilenced, amelyet az egyházi tized levonása után maradó részből szedtek. A pénz a pénzjáradék (más néven cenzus), vagyis fix összegű, évente fizetett bér a telek használatáért. Ezenfelül ajándékok jártak a jelesebb ünnepekre, és a jobbágy köteles volt használni a földesúr malmát, kocsmáját és mészárszékét: ezeket a földesúri egyedárusági jogokat nevezzük banalitásoknak.

Fontos összefüggés: minél nagyobb a majorság, annál több robot kell. Ha a földesúr nem termel piacra, elég neki a termény és a pénz. Ha viszont eladható gabonát akar, munkaerőre van szüksége, tehát a robotot emeli. Ezt a mechanizmust fogod látni a 16. századi Kelet-Közép-Európában.

A jobbágy jogai és a földesúri hatalom

A jobbágy nem rabszolga: személyében szabad ember, akinek jogai vannak. Ez a különbség emelt szinten pontot ér.

A jobbágy joga volt, hogy a telkét használja, és azt a fiának továbbadja, amíg teljesíti a kötelezettségeit. Volt saját családja, saját vagyona és háza. A legfontosabb joga a szabad költözés volt: ha rendezte a tartozását, más földesúrhoz mehetett. Ez a jog volt a fő eszköze arra, hogy a terheit alkuval csökkentse.

A földesúr viszont sokféle hatalommal rendelkezett fölötte. A birtokán ő bíráskodott a jobbágyai fölött, ő szedte a járadékot, és az ő engedélye kellett a legtöbb fontos lépéshez. Az egyházi és világi nagybirtok gyakran immunitást élvezett: a királyi tisztségviselő nem léphetett a területére, tehát a földesúr hatalma jelentősen megnőtt.

A kiváltság (más néven privilégium) általában olyan jog, amelyet az uralkodó ad egy személynek, egy településnek vagy egy csoportnak, és amely kiveszi az általános szabály alól. A középkori gazdaság egész szerkezete kiváltságokra épült: a városé, a céhé, a nemesé és a bányászé egyaránt.

A robotos majorságtól a pénzjáradékig

A 13-14. századi Nyugat-Európában a majorsági gazdálkodás visszaszorult, és a pénzjáradék vált uralkodóvá. Ez az egész tétel egyik fordulópontja.

Az ok gazdasági. A robotmunka rossz minőségű, mert a jobbágy nem érdekelt benne. A városok növekedésével viszont megjelent a pénz, és a földesúr rájött, hogy egyszerűbb bérbe adni a majorságot, és készpénzt szedni. A pénz mozgékonyabb, mint a gabona: fegyvert, luxuscikket, kölcsönt lehet venni belőle.

A rövid távú következmény a jobbágy terheinek könnyebbedése volt. A hosszú távú következmény ennél sokkal nagyobb: a nyugat-európai paraszt fokozatosan bérlővé, majd tulajdonossá vált, és a személyes függés meglazult. A folyamat lassú volt, és nem mindenhol jutott el ugyanoda.

4. A középkori város és a céhes ipar

A város a középkori gazdaság második nagy szereplője. Nem véletlenül jelenik meg ugyanakkor, amikor a mezőgazdaság többletet kezd termelni.

Miből lett város: piac, út, kiváltság

A városok a 10-13. században szaporodtak el Nyugat-Európában, mert a mezőgazdasági többlet eltartott olyan embereket is, akik nem termeltek élelmet.

A város jellemzően három helyen nőtt ki: egy vár vagy püspöki székhely tövében, egy fontos út vagy folyami átkelő mellett, illetve egy régi római település romjain. A közös elem mindig a piac: ott cserélt gazdát a falusi termény és a városi iparcikk.

A város azonban csak akkor lett város, ha kiváltságot kapott. Ezt megvásárolta vagy kiharcolta a földesurától, illetve az uralkodótól. Az uralkodónak megérte megadni, mert a városi adó készpénzben és egy összegben érkezett, és a város a bárókkal szemben is ellensúly volt.

A város kiváltságai és lakói

A városi kiváltság tipikus elemei: szabad bíró- és tanácsválasztás, vagyis önkormányzat; saját bíráskodás a polgárok fölött; vásártartási jog, sok helyen árumegállító jog, vagyis az áthaladó idegen kereskedőnek adott ideig áruba kellett bocsátania a portékáját; egy összegben, a város egésze által fizetett adó; végül a falépítés joga.

A polgár a város teljes jogú lakója: háztulajdonos, adófizető, és részt vesz az önkormányzatban. A lakosságnak azonban csak egy része volt polgár. A társadalom élén a patríciusok álltak, vagyis a nagykereskedők és a vezető családok, akik a tanácsot a kezükben tartották. Alattuk a céhes mesterek, majd a legények, az inasok, a napszámosok és a szolgák következtek.

A városi levegő szabaddá tett: a szökött jobbágy, aki egy évig és egy napig háborítatlanul élt a városban, szabaddá vált. Ez a szabály mutatja, hogy a város a feudális függés rendszerén kívül állt.

A céh célja és a céhszabályzat

A céh az azonos mesterséget űző városi kézművesek érdekvédelmi és termelést szabályozó szervezete. A célja nem a verseny, hanem éppen a verseny kizárása: az, hogy minden mester tisztes megélhetéshez jusson.

Ebből következik minden szabálya. A céhszabályzat (más néven artikulusok) meghatározta, hány mester működhet a városban, ki vehető fel a céhbe, mennyi nyersanyagot vásárolhat egy mester, hány segédet tarthat, milyen áron adhat el, és milyen minőségben kell dolgoznia. A limitáció a termelés és az árak ilyen felülről történő korlátozása.

A céh a tagjai magánéletét is szabályozta. Ellenőrizte az erkölcsöket, gondoskodott a beteg mesterről, eltemette a halottait, és közös oltárt tartott fenn a templomban. A céhláda őrizte a szabályzatot, a pecsétet, a pénzt és az iratokat.

Aki a céhen kívül dolgozott, az a kontár: a céh üldözte, az áruját elkobozhatta. A céh emellett részt vett a városvédelemben is: egy-egy céhre bízták a fal egy szakaszának vagy egy toronynak a védelmét.

A céhes ranglétra: inas, legény, mester

A céhen belül háromlépcsős út vezetett fel. Az inas több évre elszegődött egy mesterhez, nála lakott és étkezett vagy tandíjat fizetett, bért viszont nem kapott. A legény már felszabadult inas, aki fizetségért dolgozott, és sok helyen kötelező volt a vándorlás, vagyis több városban, több mesternél kellett tapasztalatot szereznie. A mester önálló műhelyt nyithatott: ehhez remeket kellett készítenie, felvételi díjat fizetnie, és rendszerint meg is kellett házasodnia.

A 15-16. századra a mesterré válás sok városban zárttá vált. A céhek a mesterek fiait és vejeit engedték be könnyen, a többieket magas díjjal és drága remekkel szűrték. Így jött létre az örökös legény helyzete: aki egész életében segéd maradt. Ez a zártság hosszú távon a céh vesztét okozta, mert nem tudott gyorsan bővülni, és nem tűrte a technikai újítást. Ezért lépett a helyébe a manufaktúra.

Városok Magyarországon: szabad királyi város és mezőváros

Magyarországon két fő városi típus alakult ki, és a különbségük vizsgakérdés.

A szabad királyi város közvetlenül a királynak volt alárendelve, nem földesúrnak. Fallal kerített, teljes jogú város, saját bíráskodással, egy összegben fizetett adóval, vásártartási joggal. Ilyen volt Buda, Pozsony, Sopron és Kassa. Kassa 1347-ben nyerte el a szabad királyi városi rangot, 1361-ben pedig árumegállító jogot kapott: az orosz és lengyel földről érkező kereskedőknek ott kellett kirakodniuk és eladásra kínálniuk az árujukat.

A mezőváros (latinul oppidum) földesúri fennhatóság alatt álló, fal nélküli település. Lakói jogilag jobbágyok maradtak, de a járadékot gyakran egy összegben, közösen fizették, és maguk választották a bírájukat. A mezővárosok a mezőgazdasági árutermelés központjai lettek: bort, gabonát és vágómarhát adtak el.

Külön eset Óbuda. 1343-tól a magyar királynék városa volt, tehát nem a királyé, hanem a királynéé, és a jövedelme is a királynét illette. 1355-ben Nagy Lajos megosztotta a települést a királyné és a káptalan között, vagyis egy településen belül két földesúr osztozott. Az ilyen megosztott joghatóság a középkori magyar városfejlődés jellegzetes akadálya volt.

5. Kereskedelem: a helyi vásártól a távolsági útvonalig

A kereskedelem köti össze a mezőgazdaságot és az ipart. Két szintje van, és a kettőt nem szabad összekeverni.

Helyi és távolsági kereskedelem

A helyi kereskedelem a heti piacon zajlott, a város és a környező falvak között. Itt gabona, zöldség, állat, bor, valamint egyszerű iparcikk cserélt gazdát. A forgalma nagy volt, az egy ügyleten elért haszon kicsi.

A távolsági kereskedelem ennek az ellentéte. Drága, kis súlyú, romlandóság nélküli árut vitt nagy távolságra: fűszert, selymet, drágakövet, finom posztót, fegyvert, prémet. A kockázat óriási volt, a haszon viszont többszörös. Ezért a távolsági kereskedő gazdag ember lett, és az ő tőkéjéből nőtt ki a későbbi bankrendszer.

Két nagy kereskedelmi övezet alakult ki. A földközi-tengeri övezetben az itáliai városok, Velence és Genova közvetítették a keleti fűszert és selymet Európába. Az északi övezetben, a Balti-tenger és az Északi-tenger vidékén gabona, fa, hal, prém, só és gyapjú áramlott. Az északi övezetet a Hanza, vagyis az északnémet kereskedővárosok szövetsége uralta. A szövetség élén Lübeck állt, a legfontosabb kereskedőtelepei Novgorodban, Bergenben, Bruges-ben és Londonban működtek, és saját flottával meg fegyveres erővel védte a tagjai érdekeit.

A két övezet találkozása: a champagne-i vásároktól Genfig

A két övezet közötti árucsere sokáig szárazföldön zajlott, és ennek fő helyszíne a francia champagne-i vásár volt a 12-13. században. Ott találkozott az itáliai fűszer és selyem a flandriai posztóval, és ott alakultak ki a hitel meg a pénzváltás első nagy rutinjai.

A 13. század végétől a tengeri út vette át a szerepet: itáliai hajók egyenesen Flandriába és Angliába mentek. A szárazföldi vásárok súlypontja délebbre és keletebbre tolódott. A 15. században Genf vásárai emelkedtek Európa egyik fő pénz- és árupiacává, majd a század második felében a francia királyi támogatás Lyonba terelte a forgalmat.

Az ipari termelés két legfontosabb európai gócpontja ekkor Flandria és Észak-Itália volt. A flandriai és az észak-itáliai posztóvárosokban már a középkorban több száz ember dolgozott ugyanazon a terméken, munkamegosztásban. Ezek a városok a későbbi ipari központok, például Manchester középkori előzményei: itt jelent meg először az, hogy egy város egyetlen iparágból él, és távoli piacra termel.

A kereskedelem tudást is igényelt. Bologna egyetemén, amelyet a 11. század végén alapítottak, a római jogot tanították, és ebből nőtt ki a szerződések, a társaságok és a városi jog tudománya. Kereskedni ugyanis csak ott lehet nagy tételben, ahol a szerződést be lehet hajtani.

A kereskedelem eszközei: váltó, hitel, kettős könyvvitel

A távolsági kereskedelem új pénzügyi eszközöket kényszerített ki, és ezek élik túl a középkort. A váltó olyan írásos ígérvény, amellyel az egyik városban befizetett pénzt a másikban lehetett felvenni, tehát nem kellett aranyat cipelni a rablók között. A hitel lehetővé tette, hogy a kereskedő olyan áruval üzleteljen, amelynek árát még nem tudta kifizetni. A kettős könyvvitel minden ügyletet két helyen tartott nyilván, ezért a hiba és a csalás kiderült, és ellenőrizhetővé vált a több városra kiterjedő üzlet.

Egy nehézség végigkíséri a középkort: az egyház tiltotta az uzsorát, vagyis a kamatszedést. A kereskedők ezért a kamatot a váltó árfolyamába vagy a szerződés más elemébe rejtették. A tilalom nem szüntette meg a hitelt, csak bonyolultabbá tette.

A 14. századi válság és a nyugati jobbágyfelszabadulás

A 14. század közepén Európát súlyos válság érte, és ez gyorsította fel a nyugati jobbágyfelszabadulást. Az események sorrendje a fontos.

Először a növekedés akadt el: elfogyott a szabad föld, és a század elején nagy éhínségek pusztítottak. Ezután érkezett a pestis, amely 1347 és 1353 között végigsöpört Európán, és a népesség igen nagy részét elvitte.

A gazdasági következmény meglepő. A munkaerő hirtelen kevés lett, a föld pedig sok. Ha kevés a munkás, akkor a munkás alkuhelyzete javul: nőtt a bér, és csökkent a járadék. A földesurak ezt törvényekkel próbálták megakadályozni, és a bérek befagyasztása több helyen parasztfelkeléshez vezetett.

Hosszú távon a nyugati földesúr feladta a küzdelmet. Bérbe adta a földjét, pénzjáradékot szedett, és lemondott a majorsági gazdálkodásról. Ez a nyugat-európai jobbágyfelszabadulás gazdasági magja. Jegyezd meg jól: ugyanez a pestis és ugyanez a munkaerőhiány Kelet-Közép-Európában ellentétes eredményre vezetett.

6. A felfedezések és a világkereskedelem

Innentől a tétel kilép Európából. A kora újkor legnagyobb gazdasági újdonsága az, hogy a világ egyetlen piaccá kezd összeállni.

Miért indultak el a portugálok és a spanyolok

A közvetlen kiváltó ok a keleti kereskedelmi utak elzáródása volt. A 15. században az Oszmán Birodalom megerősödött a Közel-Keleten, és a fűszerút addigi közvetítői mellé újabb vámszedők álltak. A fűszer ára az európai piacon magasra szökött.

A többi ok együtt hatott. Európában nemesfémhiány volt, miközben a keleti behozatalt arannyal és ezüsttel kellett fizetni. Adottak lettek a technikai feltételek is: az iránytű, a csillagászati fokmérő eszközök, a portolán térkép és az új hajótípus, a karavella, amely a széllel szemben is haladt. A művelt körökben elterjedt a Föld gömb alakjának elfogadása, tehát nyugat felé is el lehetett indulni kelet felé. Hatott a hittérítés szándéka és az Ibériai-félszigeten befejeződő reconquista után felszabaduló katonai energia. Végül kellett az uralkodói támogatás: a portugál és a spanyol udvar pénzt és hajót adott, cserébe a hasznon osztozott.

Miért éppen Portugália és Spanyolország? Mert az Atlanti-óceán partján feküdtek, mert az itáliai városok által uralt földközi-tengeri kereskedelemből ki voltak zárva, és mert az uralkodóik erős központi hatalommal rendelkeztek.

A nagy utak: Vasco da Gama, Kolumbusz Kristóf, Magellán

A portugálok a keleti irányt választották: Afrikát megkerülve akartak Indiába jutni. Ezt a stratégiát évtizedek hajóútjai készítették elő.

• Vasco da Gama 1498-ban ért el Indiába, Kalikut kikötőjébe, Afrika megkerülésével. Ezzel megnyílt a fűszerek közvetlen, tengeri útja, és a portugálok kiiktatták az addigi közvetítőket.
• Kolumbusz Kristóf 1492-ben spanyol szolgálatban nyugat felé indult, és a Bahama-szigetek egyikén szállt partra. Élete végéig azt hitte, hogy Ázsia partjait érte el.
• Ferdinánd Magellán 1519-ben indult el spanyol megbízásból, és az expedíció 1522-ben tért vissza, miután megkerülte a Földet. Magellán maga útközben meghalt, de a hajó bizonyította, hogy a Föld körbehajózható és egységes tengeri tér.

A tordesillasi szerződés 1494-ben felosztotta a fel nem fedezett világot Spanyolország és Portugália között egy Atlanti-óceánon húzott vonal mentén. Ez az első olyan megállapodás, amely az egész földgolyót két hatalom között osztja fel.

Gyarmatosítás a 16-17. században

A gyarmat olyan terület, amely idegen hatalom uralma alatt áll, és amelynek gazdaságát a hódító a saját érdekei szerint alakítja. A kora újkori gyarmatosítás két, élesen eltérő formát öltött. A spanyol modell a szárazföld meghódítására épült: a spanyolok elpusztították az azték és az inka államot, és a bányákra rátelepedve ezüstöt meg aranyat szállítottak Európába. A legfontosabb lelőhely Potosí ezüstbányája volt, amelyet 1545-ben tártak fel. Az őslakosság a behurcolt betegségek, a kényszermunka és a harcok miatt katasztrofálisan megfogyatkozott. A portugál modell ezzel szemben nem hódított nagy szárazföldi területeket Ázsiában, hanem erődökkel biztosított kikötőláncot épített ki, és a tengeri útvonalat ellenőrizte.

A munkaerőhiányra adott válasz a rabszolgaság volt. Kialakult a háromszög-kereskedelem: Európából iparcikk és fegyver ment Afrikába, Afrikából rabszolga Amerikába, Amerikából pedig cukor, dohány és nemesfém Európába. Mindhárom szakaszon haszon keletkezett, és mindhárom szakasz emberi árat követelt. A 17. században a hollandok és az angolok vették át a vezetést, és nem az állam, hanem társaságok révén hódítottak: a holland és az angol Kelet-indiai Társaság saját hajóhaddal, katonasággal és bíráskodási joggal rendelkezett.

A világkereskedelem kialakulása és a súlypont áthelyeződése

A világkereskedelem az a rendszer, amelyben a földrészek termékei rendszeresen és nagy tömegben cserélnek gazdát, és az árak egyik földrészen hatnak a másikra. Ez a kora újkor igazi újdonsága, nem maga a felfedezés.

A kereskedelmi súlypont áthelyeződött. A Földközi-tenger medencéje és az itáliai városok lassan a világ peremére kerültek, a főszerep pedig az atlanti kikötőké lett: előbb Lisszaboné és Sevilláé, majd Antwerpené és Amszterdamé, végül Londoné.

Új növények is átalakították az európai étrendet. Amerikából érkezett a burgonya, a kukorica, a paradicsom, a paprika, a bab, a dohány és a kakaó. A burgonya és a kukorica azért döntő, mert kis területen sok kalóriát adott, és így a 18. századi népességrobbanás alapja lett.

Anglia külön úton kapcsolódott be. A 16. század második felében angol hajósok királyi engedéllyel fosztogatták a spanyol ezüstszállítmányokat, vagyis a kalózkodás állami vállalkozás volt. Francis Drake 1577 és 1580 között megkerülte a Földet, és útközben kifosztotta a spanyol hajókat meg kikötőket; I. Erzsébet 1581-ben lovaggá ütötte, és a zsákmányból maga is részesedett. A gazdasági lényeg nem a kaland: a zsákmány tőkévé vált. A királyi kincstárba és a vállalkozás befektetőihez került, onnan pedig új kereskedelmi társaságokba és hajókba, és ebből épült ki a 17. századra a londoni világkereskedelem.

A rövid távú következmény a fűszer olcsóbbá válása és az itáliai városok visszaesése. A hosszú távú következmény ennél nagyobb: Európa a világgazdaság központjává vált, és a többi földrész nyersanyagszállítóvá.

7. A korai kapitalizmus

A gyarmati pénz és az új piac Európában is átalakította a termelést. Ebből a szakaszból származik a tétel legtöbb kötelező fogalma.

Az árforradalom

Az árforradalom a 16. századi Európa tartós, évtizedeken át tartó áremelkedése. Az infláció azt jelenti, hogy a pénz értéke csökken, tehát ugyanazért az áruért egyre több pénzt kell adni.

Az adatok a következő képet mutatják. A 16. század folyamán az európai árszínvonal nagyjából a három-négyszeresére emelkedett. Az éves áremelkedés átlaga 1-1,5 százalék volt, ami mai szemmel kicsi, de egy addig évszázadokig stabil árakhoz szokott gazdaságnak sokk volt. A század folyamán az amerikai gyarmatokról Sevillába érkezett ezüst mennyisége hozzávetőleg 3900 tonnára rúgott, és ennek több mint háromnegyede a század második felében folyt be. Az élelmiszer, mindenekelőtt a gabona ára gyorsabban nőtt, mint az iparcikkeké.

A fő okot a kortársak is felismerték: a beáramló amerikai nemesfém megnövelte a forgalomban lévő pénz mennyiségét, miközben az árukínálat nem nőtt ugyanilyen ütemben. A francia Jean Bodin 1568-ban írt vitairatában a drágulást a nemesfém bőségével magyarázta. A mai kutatás emellett a népességnövekedést és a pénzrontást is számításba veszi.

Ki járt jól és ki rosszul? Erre a kérdésre az emelt esszé pontot ad, ezért érdemes párokban gondolkodni.

• Jól járt az árutermelő: a kereskedő, a piacra termelő paraszt és a manufaktúra tulajdonosa, mert a terméke ára emelkedett.
• Rosszul járt az, aki fix pénzjövedelemből élt: a nyugati földesúr, aki évtizedekre rögzített pénzjáradékot szedett, és a bérből élő városi munkás, mert a bér lassabban nőtt, mint az élelmiszer ára.

Ez a különbség a legfontosabb hosszú távú következmény. Az árforradalom azt jutalmazta, aki piacra termelt, és azt büntette, aki nem. Ezért lett a kora újkor a vállalkozó évszázada.

A manufaktúra

A manufaktúra olyan kézi munkára épülő nagyüzem, amelyben sok bérmunkás dolgozik egy tulajdonos irányítása alatt, részletmunkára bontott munkamegosztásban. A neve arra utal, hogy még nem gép, hanem kéz végzi a munkát. Azért termelékenyebb a céhes műhelynél, mert a munkás egyetlen műveletre szakosodik, abban gyors és pontos lesz, és nem veszít időt a szerszámok cserélgetésével.

A manufaktúrák ezért gyakran a városon és a céhek hatókörén kívül, falun települtek. Ott nem kötötte őket a limitáció, és olcsóbb volt a munkaerő is.

Tőke, bérmunka, bank, tőzsde, részvény

A kapitalizmus olyan gazdasági rend, amelyben a termelőeszközök magántulajdonban vannak, a termelés piacra és haszonszerzésre irányul, és a munkát bérmunkások végzik. A kora újkorban ennek az elemei külön-külön már megjelentek, de az egész gazdaságot még nem hatották át. A tőke olyan vagyon, amelyet nem elfogyasztanak, hanem a termelésbe fektetnek, hogy hasznot hozzon. A tőkés a tőke tulajdonosa, a bérmunkás pedig az, akinek nincs termelőeszköze, ezért a munkaerejét adja el bérért.

A pénzügyi intézmények is ekkor épültek ki. A bank betétet gyűjt, hitelt nyújt, pénzt vált és utal át. Két bankárcsalád mutatja meg, mire vitte a pénzügy. Firenzében a Medici család a 15. századtól bankári tevékenységéből szerezte a vagyonát, és ebből lett a város, majd a Firenze által meghódított területek ura is: nálunk látszik legjobban, hogy a hitel politikai hatalommá váltható. Az augsburgi Fugger család a Habsburgok fő hitelezője lett, és a kölcsönökért bányákat meg jövedelmeket kapott zálogba. A tőzsde olyan szervezett piac, ahol nem magát az árut, hanem árukra és értékpapírokra szóló szerződéseket adnak-vesznek, rögzített szabályok szerint: a 16. században Antwerpen, a 17. században Amszterdam tőzsdéje volt a legfontosabb. A részvény tulajdonrészt megtestesítő értékpapír, amely a nyereségből való részesedésre jogosít. Az 1602-ben alapított holland Kelet-indiai Társaság részvényeit már bárki megvehette és továbbadhatta a tőzsdén.

A részvénytársaság találmánya azért döntő, mert megosztja a kockázatot. Egy indiai hajóút elvesztése tönkretett volna egyetlen kereskedőt, de ezer részvényes közül mindenki csak a saját befektetését veszítette el. Kockázat nélkül nincs nagy vállalkozás, megosztott kockázat nélkül pedig nincs nagy tőke.

A merkantilizmus

A merkantilizmus a 16-18. századi állam gazdaságpolitikája, amely szerint egy ország gazdagsága a nála felhalmozott nemesfém mennyiségével mérhető. Ebből következik minden eszköze.

A cél a kedvező külkereskedelmi mérleg: az ország többet vigyen ki, mint amennyit behoz, hogy a különbözet nemesfémben folyjon be. Az eszközök: magas vám a behozott iparcikkre, a kész iparcikk kivitelének támogatása és a nyersanyag kivitelének tiltása, állami vagy állami támogatású manufaktúrák alapítása, gyarmatszerzés, valamint utak, csatornák és kikötők építése egységes mértékekkel.

A legismertebb megvalósítója Jean-Baptiste Colbert, XIV. Lajos pénzügyi főellenőre a 17. századi Franciaországban. A merkantilizmus rövid távon valóban felfuttatta az ipart, hosszú távon viszont drágává és versenyképtelenné tette azt, mert a védett gyártónak nem kellett fejlődnie.

8. Forráselemzés

Három forráson mutatjuk meg, hogyan kell emelt szinten forrást elemezni. Mindegyiknél ugyanaz a négy kérdés: mit állít, ki mondja és miért, mi hiányzik belőle, mennyire megbízható.

Forrás 1: az 1514. évi törvények a jobbágyságról

„ennekutána az ebben az országban bárhol lakó összes parasztok [...] elveszitvén e hütlenségi vétkük miatt szabadságukat, a mely szerint egyik helyről a másikra költözhettek, az ő földesuraiknak föltétlen és örökös szolgaság alá legyenek vetve.”

„Továbbá, kötelesek uraiknak minden héten egy-egy egész napon át szolgálni.”

„Továbbá a földnek minden, akár aratható, akár kaszálható termékéből és ezenkivül a borokból, a főpapjaiknak kijáró dézsmán felül, uraiknak kilenczedet, vagyis ezeknek egy kilenczed részét tartoznak megfizetni. [...] Úgy hogy tiz kéve termésből, vagy tiz veder borból a parasztnak nyolcz fog maradni.”

Mit állít? A három törvénycikk együtt egy teljes rendszert ír le. Az első elveszi a jobbágy legfontosabb jogát, a szabad költözést, és „örökös szolgaság” alá veti. A második heti egy nap robotot ír elő. A harmadik rögzíti a kilencedet, és pontosan meg is mondja az arányt: tíz kévéből nyolc marad a parasztnál, mert egy a tizedé, egy a kilencedé.

Ki mondja és miért? A törvényt a magyar országgyűlés hozta a Dózsa-féle parasztfelkelés leverése után, 1514-ben. A nemesség mondja ki, a saját érdekében. Az indoklás a megtorlás nyelvén szól: a röghöz kötés a „hűtlenség” büntetése. A valódi cél viszont gazdasági: a földesúrnak biztos és olcsó munkaerő kell a majorsághoz. Figyeld meg a szöveg egyik mondatát is: a parasztság „nélkül a nemesség nem sokat ér”. A törvény tehát meg is akarja őrizni azt a réteget, amelyet éppen megbüntet.

Mi hiányzik belőle? Nem mondja meg, mi lesz a heti egy nap robot sorsa a gyakorlatban. A későbbi évszázadokban a robot ennél jóval nagyobbra nőtt, de ez a törvényből nem látszik. Az sem derül ki, hogyan hajtották végre a költözési tilalmat, holott a végrehajtás a lényeg. A törvény kiveszi a szabályból a királyhoz hű szabad és fallal kerített városokat, de azt nem árulja el, hányan élnek ott.

Mennyire megbízható? Törvényszöveg, tehát a jogi szándékra nézve elsőrangú forrás: ez maga a döntés. Arra viszont nem alkalmas, hogy megmondjuk, milyen volt a jobbágy tényleges élete 1514 után. A törvény szövege és a mindennapi gyakorlat a középkorban rendszeresen eltért egymástól. A tényleges terhek megismeréséhez urbáriumok, úriszéki iratok és számadások kellenek.

Forrás 2: a szatmári szabócéh 1525. évi szabályzata

Ez a céhlevél harminckét cikkelyből áll, és a mesterek kérésére újították meg egy korábbi kiváltság alapján. A legfontosabb rendelkezései a következők. Az inasidő három év, és kétféle inas van: a „béres” inas a mesterénél lakik és étkezik, a „pénzes” inas kint lakik, és tizenhat aranyforint tandíjat fizet. A három év után az inas két mester előtt vizsgázik, majd még egy évig legényként maradhat a mesterénél, fizetségért. Aki mesterként be akar lépni a céhbe, tizennégy forinttal váltja meg a mesterségét, a városbírónak és a céhmestereknek pedig ajándékot ad.

A szabályzat a piacot is védi. A mester nem vásárolhat árut más céhtől, és főképp nem a kontártól; aki a városban „alattomban” kontárral vagy idegen szabóval dolgoztat, attól elveszik az árut. Más településen élő mester a hétfői vásárban tizenkét óráig nem árulhat, mert az elsőbbség a szatmári céh tagjaié. A mesternek egy éven belül meg kell házasodnia, kivéve ha „erejében megfogyatkoznék”, és ha meghal, az özvegye még egy évig folytathatja a mesterséget.

Mit állít? A szabályzat a szakma egészét szabályozza: ki tanulhat, ki lehet mester, kitől lehet vásárolni, ki mikor árulhat a vásáron, sőt azt is, hogyan kell élnie a mesternek. A helyi piac védelme végigvonul rajta: az idegen és a céhen kívüli dolgozó hátrányba kerül.

Ki mondja és miért? A szabályzatot a céh kérte, a város tanácsa hagyta jóvá és pecsételte meg. Két érdek találkozik benne. A céh érdeke a verseny kizárása és a tagok megélhetése. A város érdeke a megbízható minőség, a rend és az adózó polgárok jóléte. Ezért nem semleges leírás a mesterségről, hanem érdekvédő okirat.

Mi hiányzik belőle? Nem mondja meg, hány szabó dolgozott ténylegesen a városban, és azt sem, mekkora volt a forgalmuk. Nem derül ki belőle, milyen remeket kellett készíteni a felszabaduláshoz. És ami a legfontosabb: nem tudjuk belőle, betartották-e a szabályokat. Egy tilalom gyakori ismétlése inkább arra utal, hogy megszegték.

Mennyire megbízható? A céhes rend szabályaira nézve hiteles, mert maga a szabály. A gazdasági valóság bemutatására csak korlátozottan alkalmas. Ellenőrizni városi számadáskönyvekkel, adójegyzékekkel és vámiratokkal lehetne. Egy fontos korlát még: ez a szöveg egy 1640-es átiratban maradt fenn, tehát nem zárható ki, hogy a másoláskor változott.

Forrás 3: az árforradalom adatsora

Ez a forrás nem egy korabeli irat, hanem egy mai kutatásból származó adatsor. Emelt szinten ilyet is kell tudnod elemezni, és a négy lépés itt is működik. Az adatok: az európai árszínvonal a 16. század folyamán nagyjából a három-négyszeresére emelkedett; az éves áremelkedés átlagosan 1-1,5 százalék volt; a században mintegy 3900 tonna ezüst érkezett az amerikai gyarmatokról Sevillába, és ennek nagyobbik része a század második felében; a gabona és általában az élelmiszer ára gyorsabban emelkedett, mint az iparcikkeké.

Mit állít? Azt, hogy az áremelkedés tartós, egész évszázadra kiterjedő folyamat volt, nem egyszeri drágulás. Azt is állítja, hogy a nemesfém beáramlása és az áremelkedés időben együtt mozgott, és hogy az ütem a század második felében gyorsult fel.

Ki mondja és miért? Történészek mondják, akik korabeli számadásokból, piaci árjegyzékekből és kikötői kirakodási iratokból számolták vissza az adatokat. A céljuk a folyamat magyarázata. Ez nem érdek nélküli munka: aki a nemesfémmel magyaráz, más adatot állít előtérbe, mint aki a népességnövekedéssel.

Mi hiányzik belőle? Két dolog. Először: az adatsor egy átlag, tehát elfedi a helyi különbségeket. Egy adott város egy adott évében az ár sokkal jobban kilenghetett. Másodszor: az együttmozgás nem bizonyít okot. Abból, hogy az ezüst és az ár együtt emelkedett, még nem következik biztosan, hogy az ezüst okozta az emelkedést. A népességnövekedés is felhajtotta a gabona árát.

Mennyire megbízható? A nagyságrendre és az irányra nézve jól használható, mert több független forrástípusból áll össze. A pontos számokat viszont óvatosan kell kezelni: a korabeli mérték, pénznem és minőség változott, tehát minden ilyen sor becslés. A vizsgán a nagyságrendet és a tendenciát mondd ki, ne egy tizedesjegyet.

9. Összehasonlítás: Nyugat-Európa és Kelet-Közép-Európa a 16. században

Ez a tétel legfontosabb emelt szintű művelete. Nem két külön leírás kell egymás után, hanem szempontonkénti szembeállítás.

Szempontonkénti szembeállítás

Az örökös jobbágyság azt jelenti, hogy a jobbágy elveszíti a szabad költözés jogát, tehát a földesúr engedélye nélkül nem hagyhatja el a birtokot, és ez a helyzet apáról fiúra öröklődik. A jelenség egészére a magyar szakirodalom a második jobbágyság kifejezést használja.

Miért fordult ellentétes irányba a két régió

Ugyanaz az ok, a nyugati piac növekvő gabonaigénye, kétféle következménnyel járt. Ez az összehasonlítás lényege.

Nyugaton a városok sokat fogyasztottak, és a városi ipar sok pénzt hozott. A földesúrnak megérte pénzt szedni, mert pénzért mindent meg tudott venni. A parasztnak volt hova mennie, ha nem tetszettek a feltételek: a városba vagy egy másik birtokra. A paraszt alkuhelyzete erős volt, mert volt alternatívája.

Keleten a városok gyengék és ritkák voltak, tehát a paraszt nem tudott hova menni. A földesúr viszont látta, hogy a nyugati gabonaárak emelkednek, és az árforradalom miatt a fix pénzjáradéka egyre kevesebbet ér. Ezért nem pénzt akart, hanem eladható gabonát. Ahhoz saját majorság kellett, a majorsághoz munkaerő, a munkaerőhöz pedig az, hogy a jobbágy ne mehessen el. A röghöz kötés tehát nem elmaradottság volt, hanem piaci válasz.

A rövid távú következmény a földesúri jövedelem gyors növekedése volt. A hosszú távú következmény sokkal súlyosabb: a régió a nyugati ipar nyersanyagszállítójává vált, a saját ipara nem fejlődött, és a jobbágyfelszabadítás évszázadokat csúszott.

Magyarország az európai munkamegosztásban, 16-17. század

Magyarország a 16-17. században mezőgazdasági terméket adott el nyugatra, és iparcikket vásárolt onnan. Ez a szerep a keleti mintát követi, de van egy fontos magyar sajátosság: a fő kiviteli cikk nem a gabona volt, hanem az élő szarvasmarha és a bor, valamint a réz. A szürke marhát nagy csordákban hajtották nyugat felé, Bécs, Nürnberg és Velence piacaira. Az élő állat előnye, hogy a maga lábán megy, tehát nem kell hozzá jó út, és az oszmán háborúk viszonyai között is szállítható.

Miért nem gabona? Mert a magyar szántóföldek messze estek a tengeri kikötőktől, és a gabona szárazföldi szállítása drága volt. A lengyel gabona a Visztulán úszott le Danzigba, onnan hajón ment Amszterdamba, Magyarországnak viszont nem volt ilyen útja. A behozatal iparcikk volt: posztó, fémáru, fűszer, papír. Ez a csereviszony hosszú távon hátrányos, mert a nyersanyag ára lassabban nő, mint az iparcikké, és mert az ország ipara nem tud kifejlődni.

Az ország három részre szakadása tovább rontotta a helyzetet. Az állandó háború, a végvárak fenntartása, a kettős adóztatás a hódoltságban és a kereskedelmi utak bizonytalansága mind a termelés ellen hatott. A mezővárosi árutermelés és a marhakereskedelem így is jelentős maradt, de a tőke nagy része nem ipari beruházásba ment, hanem hadikiadásba.

10. Történetírói vita: a második jobbágyság

Abban minden történész egyetért, hogy a 16. században Kelet-Közép-Európában erősödött a jobbágyi függés. Abban viszont vita van, hogy mi okozta. A vizsgán az ér pontot, ha a vitát mutatod be, nem az, ha egy oldalra állsz.

A klasszikus magyarázat kívülről vezeti le a folyamatot. Eszerint a nyugat-európai városok növekvő gabonakereslete és az árforradalom nyomán emelkedő gabonaár tette érdekeltté a keleti földesurat a majorsági árutermelésben. Ehhez robotmunkára volt szüksége, tehát röghöz kötötte a jobbágyot. Ebben a felfogásban Európa két félre szakad: egy iparosodó, bérmunkára épülő nyugati magra és egy nyersanyagot szállító, robotra épülő keleti perifériára. A magyarázat erőssége, hogy a lengyel és a balti gabonakivitel adataival jól alátámasztható.

Az újabb kutatás ezt a képet több ponton kikezdi. Három fő ellenérv hangzik el.

1. A folyamat régiónként nagyon eltért. Ahol a gabonakivitel a legerősebb volt, ott sem mindenhol nőtt ugyanúgy a robot, és voltak röghöz kötött területek távol a kiviteli utaktól. Magyarország éppen példa erre: itt az örökös jobbágyságot 1514-ben mondták ki, miközben a fő kiviteli cikk nem a gabona volt.
2. Belső okok is hatottak. A földesúri hatalom megerősödése, a rendi országgyűlés nemesi túlsúlya és az állam gyengesége mind lehetővé tette a jobbágy jogainak elvételét. Ahol a városok és a központi hatalom erős volt, ott a földesúr nem tudta ezt megtenni, akármekkora volt a gabonakereslet.
3. A politikai fordulat gyakran megelőzte a gazdaságit. Magyarországon a Dózsa-féle felkelés leverése adta az alkalmat a törvényi röghöz kötésre, tehát egy politikai esemény, nem egy piaci árváltozás.

A vita valódi tétje az, hogy a gazdaság vagy a hatalmi viszonyok döntenek-e. Ha a kereslet dönt, akkor a keleti régió sorsa a világpiacon dőlt el. Ha a hatalmi viszonyok döntenek, akkor ugyanaz a kereslet ott vezetett röghöz kötéshez, ahol a paraszt gyenge volt, és ott bérmunkához, ahol erős.

Az emelt szintű válasz nem választ, hanem összeköti a kettőt: a nyugati kereslet adta a lehetőséget, a hazai hatalmi viszonyok pedig eldöntötték, hogy a földesúr élni tud-e vele.

11. Tipikus hibák

Itt a legtöbben elrontják: a majorságot és a jobbágytelket összekeverik. A majorság a földesúr saját kezelésű földje, amelynek termése az övé. A jobbágytelek a jobbágy használatában áll, ő gazdálkodik rajta, és a használatért szolgáltat.

Gyakori hiba, hogy a jobbágyot rabszolgának írják le. A jobbágy személyében szabad: van családja, vagyona, öröklődő telekhasználata, és 1514 előtt Magyarországon szabad költözési joga is. A rabszolga adásvétel tárgya, a jobbágy nem az.

A kilencedet és a tizedet sokan felcserélik. A tized az egyházé, a kilenced a földesúré, és a kilencedet a tized levonása után maradó részből számolták. Tíz kévéből ezért marad nyolc a parasztnál.

Sokan azt hiszik, hogy a második jobbágyság a régi jobbágyság visszatérése volt. Nem az. A második jobbágyság piacra termelő, árutermelő rendszer, csak nem bérmunkával, hanem robottal, míg a 11. századi uradalom önellátó volt. Azt se írd, hogy a keleti röghöz kötés az elmaradottság jele: a legerősebb magyarázat szerint éppen a nyugati piachoz való kapcsolódás váltotta ki. A régió nem kimaradt a világgazdaságból, hanem alárendelt helyet foglalt el benne.

A céh nem az ipar fejlesztésére jött létre. A célja a verseny kizárása és a mesterek megélhetésének biztosítása. Ez a középkorban védelem volt, a kora újkorban viszont fékké vált.

A manufaktúra nem gyár. A manufaktúrában kézzel dolgoznak, csak munkamegosztásban. A gépi nagyipar az ipari forradalommal jelenik meg, jóval később.

Az árforradalmat sokan egyszeri drágulásnak írják le. Évszázados folyamat volt, évi 1-1,5 százalékos átlagos ütemmel. A lényege nem a sebesség, hanem az, hogy tartós volt, és átrendezte, ki gazdagodik és ki szegényedik.

Kolumbusz nem tudta, hogy új földrészt talált. Élete végéig Ázsia partjainak hitte, amit elért. Aki azt írja, hogy „felfedezte Amerikát, és tudta is”, pontatlanul fogalmaz.

12. Összefoglaló

• A 11. századi kiindulópont a zárt, önellátó uradalom és a naturális gazdálkodás, ahol a termés nagy része nem jut piacra.
• A nehézeke, a hárommezős gazdálkodás, a lóiga és a vízimalom többlettermést hozott, és ez tartotta el az első városi kézműveseket.
• Az uradalom a földesúr majorságából, a jobbágytelkekből és a közös használatú földekből állt; a jobbágy robottal, terménnyel és pénzzel szolgáltatott.
• A jobbágy személyében szabad volt, és a legfontosabb joga a szabad költözés; ezt Magyarországon 1514-ben vette el törvény.
• A 13-14. századi Nyugat-Európában a majorság felbomlott, és a pénzjáradék vált uralkodóvá, ami a jobbágyfelszabadulás gazdasági alapja lett.
• Az 1347 és 1353 közötti pestis munkaerőhiányt okozott, ez pedig nyugaton emelte a béreket és csökkentette a jobbágyi terheket.
• A város kiváltságok révén jött létre: önkormányzat, saját bíráskodás, vásártartás, gyakran árumegállító jog; a teljes jogú lakó a polgár.
• A céh a verseny kizárására és a mesterek megélhetésének védelmére jött létre, és az inas-legény-mester utat a 15-16. századra zárttá tette.
• Magyarországon a szabad királyi város a királyé volt, a mezőváros földesúré; Kassa 1361-ben árumegállító jogot kapott, Óbuda 1343-tól királynéi város volt.
• Vasco da Gama 1498-ban ért Indiába, Kolumbusz Kristóf 1492-ben szállt partra Amerikában, Magellán expedíciója 1519 és 1522 között kerülte meg a Földet.
• A világkereskedelem kialakulásával a súlypont a Földközi-tengerről az atlanti kikötőkbe, Sevillából Antwerpenbe és Amszterdamba került; a gyarmati munkaerőt a háromszög-kereskedelem rabszolgái adták.
• Az árforradalom során a 16. században az árszínvonal a három-négyszeresére nőtt: nyertes az árutermelő, vesztes a fix pénzjövedelemből élő lett.
• A manufaktúra munkamegosztással termelékenyebb volt a céhes műhelynél, a bank, a tőzsde és a részvény pedig megosztotta a kockázatot, és így tette lehetővé a nagy tengerentúli vállalkozásokat.
• A merkantilizmus szerint az ország gazdagsága a felhalmozott nemesfém mennyisége, ezért vámmal védte az ipart és támogatta a kivitelt.
• A második jobbágyság okairól vita folyik: a klasszikus magyarázat a nyugati gabonakereslettel, az újabb kutatás a belső hatalmi viszonyokkal is számol.

13. Kulcsfogalmak

Általános történelmi fogalmak (K1)

Konkrét történelmi fogalmak (K2)

Ne keverd össze

• Majorság és jobbágytelek: a majorság a földesúré, a jobbágytelek a jobbágy használatában áll.
• Tized és kilenced: a tized az egyházé, a kilenced a földesúré, és a kilencedet a tized után maradó részből számolták.
• Szabad királyi város és mezőváros: az előbbi a királyé és fallal kerített, az utóbbi földesúré és fal nélküli.
• Céh és manufaktúra: a céh korlátozza a termelést és tiltja az újítást, a manufaktúra munkamegosztással növeli, és keresi az újítást.
• Első és második jobbágyság: az első önellátó uradalomhoz, a második piacra termelő majorsághoz kötődik.

14. Lehetséges vizsgakérdések és rövid válaszok

1. Milyen újítások növelték meg a nyugat-európai mezőgazdaság termelékenységét a 11-13. században, és mi lett a következményük?

A nehézeke megfordította a földet, ezért a nehéz, agyagos talajokat is művelni lehetett. A hárommezős gazdálkodás ugarra csak a szántó egyharmadát hagyta a fele helyett. A lóiga a szügyhám és a patkó révén gyorsabb igavonást tett lehetővé. A vízimalom és a szélmalom pedig gépi erővel váltotta ki az emberi munkát az őrlésben és a posztókallásban. A következmény többlettermés, ebből pedig két dolog következett: lett mit eladni a piacon, és el lehetett tartani olyan embert is, aki nem termelt élelmet. Ebből nőtt ki a város és a céhes ipar.

2. Miben különbözik a jobbágy a rabszolgától?

A jobbágy személyében szabad ember. Van saját családja, saját vagyona és háza, a telkét használhatja, és a fiának továbbadhatja. A legfontosabb joga a szabad költözés: ha rendezte a tartozását, más földesúrhoz mehetett. A rabszolga ezzel szemben adásvétel tárgya, nincs saját vagyona és nincs joga a helyzetén változtatni. Magyarországon 1514-ben a törvény éppen a szabad költözés jogát vette el, és ezt nevezzük örökös jobbágyságnak.

3. Miért vált a céh a 16. századra a fejlődés akadályává?

A céh célja nem a verseny volt, hanem a verseny kizárása. A céhszabályzat korlátozta a mesterek számát, a felvásárolható nyersanyagot, a segédek számát, a termelés mennyiségét és az árat. A 15-16. századra a mesterré válást magas díjjal és drága remekkel nehezítették, ezért sokan örökös legények maradtak. A céh nem tudott gyorsan bővülni, és nem tűrte a technikai újítást, mert az egyik mesternek előnyt adott volna a másikkal szemben. Ezért a nagy piacra termelő manufaktúra legyőzte, és a manufaktúrák gyakran a városon kívül, a céhek hatókörén túl települtek.

4. Mit állít az 1514. évi törvény a jobbágyságról, és mennyire megbízható forrás?

A törvény kimondja, hogy a parasztok elveszítik a szabadságukat, amely szerint egyik helyről a másikra költözhettek, és földesuruk örökös szolgasága alá kerülnek. Egy másik cikkelye heti egy nap robotot ír elő, egy harmadik pedig a kilencedet rögzíti, úgy, hogy tíz kévéből nyolc marad a parasztnál. A törvényt a nemesség hozta a Dózsa-féle felkelés leverése után, a saját érdekében, és a megtorlás nyelvén indokolta. Törvényszövegként a jogi szándékra nézve elsőrangú forrás, mert ez maga a döntés. Arra viszont nem alkalmas, hogy a jobbágy tényleges életét bemutassuk, mert a törvény és a gyakorlat rendszeresen eltért egymástól.

5. Miért nem lehet biztosan kimondani, hogy az amerikai ezüst okozta az árforradalmat?

Az adatsor annyit mutat, hogy az ezüst beáramlása és az áremelkedés időben együtt mozgott. Az együttmozgásból viszont nem következik szükségszerűen az ok. Ugyanebben az évszázadban a népesség is nőtt, ami önmagában felhajtotta a gabona árát, és több uralkodó pénzrontással is élt. Az adatok emellett átlagok, tehát elfedik a helyi különbségeket, és korabeli mértékekből visszaszámolt becslések. A vizsgán ezért a nagyságrendet és a tendenciát kell kimondani: az árszínvonal a 16. század folyamán nagyjából a három-négyszeresére nőtt, évi 1-1,5 százalékos ütemben.

6. Rövid kifejtés: Mutasd be a manufaktúra és a céhes műhely különbségét!

Vázlat. Menj végig azonos szempontokon, ne írj két külön leírást: a munka szervezése, a dolgozók száma, a termelt mennyiség, az újításhoz való viszony, valamint a dolgozó és a termelőeszköz viszonya.

A fő állítás: a céhes műhelyben egy mester viszi végig az egész terméket, a manufaktúrában a munkás egyetlen műveletet végez. Ettől lesz a manufaktúra termelékenyebb ugyanannyi emberrel. K1: tőke, tőkés, bérmunkás, kapitalizmus. K2: céh, céhszabályzat, limitáció, manufaktúra.

Amit ne felejts el: a manufaktúra nem gyár, mert még kézi munkára épül. És mondd ki, miért települtek falura: ott nem kötötte őket a céhes limitáció, és olcsóbb volt a munkaerő.

7. Komplex, korszakokon átívelő esszé: Mutasd be, hogyan lett a zárt uradalmi gazdaságból világkereskedelem a 11. századtól a 17. századig!

Vázlat. Ez az esszéfajta hosszú időtávot kér, és külön pontot ad a kronologikus szerkesztésért. Négy szakaszra bontsd: a mezőgazdasági fordulat és a többlettermés, a város meg a céhes ipar kialakulása, a távolsági kereskedelem hálózatai, végül a felfedezések és a világkereskedelem. Az ív, amit végig kell vinni: többlettermés, majd piac, majd város, majd tőke, majd tengerentúli terjeszkedés. Minden lépés az előzőből következik.

T (tájékozódás térben és időben): évszámok, például a pestis 1347-1353, Kolumbusz Kristóf útja 1492, a tordesillasi szerződés 1494, Vasco da Gama Indiában 1498, Magellán expedíciója 1519-1522, Potosí feltárása 1545, a holland Kelet-indiai Társaság alapítása 1602. Helyek: Flandria és Észak-Itália, Lübeck, Genf, Bologna, Sevilla, Antwerpen, Amszterdam.

K1: uradalom, jobbágy, kiváltság, polgár, tőke, kapitalizmus. K2: majorság, robot, céh, árumegállító jog, manufaktúra, árforradalom, világkereskedelem, tőzsde, részvény.

F és E (tény plusz megállapítás párok): rögzítsd, hogy a hárommezős gazdálkodás a szántó kétharmadát vetette be, és tedd hozzá, hogy az így keletkező többlet tartotta el az első városi kézműveseket. Rögzítsd, hogy 1498-ban Vasco da Gama tengeri úton ért Indiába, és tedd hozzá, hogy ezzel a fűszerkereskedelem addigi közvetítői kimaradtak a haszonból. Rögzítsd, hogy a 16. században mintegy 3900 tonna ezüst érkezett Sevillába, és tedd hozzá, hogy ez a pénzmennyiség hajtotta fel az árakat. Rögzítsd, hogy a holland Kelet-indiai Társaságot 1602-ben alapították, és tedd hozzá, hogy a részvény megosztotta a kockázatot, ezért lehetett nagy tőkét összegyűjteni.

8. Komplex, összehasonlító esszé: Vesd össze Nyugat-Európa és Kelet-Közép-Európa gazdasági fejlődését a 16. században!

Vázlat. Szempontonként haladj: a jobbágy költözési joga, a járadék formája, a majorság sorsa, a városok ereje, az ipar jellege, a régió szerepe a munkamegosztásban.

A fő állítás: ugyanaz az ok, a nyugati piac növekvő gabonaigénye, ellentétes eredményre vezetett. Nyugaton a paraszt helyzete javult, keleten romlott. A különbséget az adja, hogy nyugaton erős városok és alternatívák voltak, keleten nem.

T: az örökös jobbágyság kimondása Magyarországon 1514, az árforradalom a 16. század folyamán. Helyek: Flandria, Danzig, Amszterdam, Bécs és Nürnberg mint a magyar marhakivitel piacai. K1: jobbágy, földesúr, tőke, bérmunkás. K2: majorság, robot, pénzjáradék, örökös jobbágyság, második jobbágyság, manufaktúra.

Tény és megállapítás párok: rögzítsd, hogy nyugaton a pénzjáradék vált uralkodóvá, és tedd hozzá, hogy ezzel a személyes függés meglazult. Rögzítsd, hogy keleten a majorság kiterjedt, és tedd hozzá, hogy ehhez robotra volt szükség, tehát a költözési jogot el kellett venni. Rögzítsd, hogy Magyarország fő kiviteli cikke az élő szarvasmarha és a bor volt, és tedd hozzá, hogy ez azért alakult így, mert a magyar gabona szárazföldi szállítása drága volt, tengeri útja pedig nem volt. A végén mondd ki a hosszú távú következményt: a keleti régió a nyugati ipar nyersanyagszállítója lett, a saját ipara nem fejlődött, és a jobbágyfelszabadítás évszázadokat csúszott.