A nő motívuma József Attila költészetében
Tételszám: #1 | Kategória: Életművek - Kötelező szerzők | Szint: Középszint (2026)
1. Bevezetés
József Attila (1905-1937) a 20. századi magyar líra egyik legnagyobb alakja. Költészetének egyik legfájdalmasabb és legmélyebb motívuma a nő: benne egyszerre jelenik meg az anya, a szerető és a menedéket adó társ alakja. Életében az elveszített anya hiánya soha nem gyógyuló seb maradt, és minden későbbi szerelmében - tudatosan vagy öntudatlanul - ezt a hiányt próbálta pótolni. Ez a tétel azt mutatja be, hogyan szövi át a nő-motívum az életművet, és hogyan kapcsolódik össze benne a gyermeki gyász, az érzéki szerelem és a létezés alapvető magánya. A motívumot négy kulcsvers köré építjük fel: Mama (1934), Óda (1933), Nagyon fáj (1936), Gyermekké tettél (1936).
2. Életrajzi háttér - a nők József Attila életében
József Attila költészete talán a magyar irodalom legerősebben életrajzi ihletésű életműve: szinte minden nagy vers egy konkrét személyhez vagy élethelyzethez kötődik. A nő-motívum megértéséhez ezért ismerni kell a két legfontosabb női szerepet: az anyát és a szerelmeket.
Az anya: Pőcze Borbála (1875-1919)
József Attila édesanyja, Pőcze Borbála mosónő volt. A költő apja, József Áron (szappanfőző) 1908-ban elhagyta a családot, így az anyára maradt három gyermek (Jolán, Etelka, Attila) egyedüli eltartása. 1910-ben anyagi okokból a kis Attilát és Etelkát a Gyermekvédő Liga nevelőszülőkhöz adta Öcsödön, ahol Attila a „Pista” nevet kapta - ez a trauma (az elveszített anya, az elvett név) egész életére kísérteni fogja.
Az anya 1919 decemberében halt meg méhrákban, amikor a költő 14 éves volt. Az anya korai halála és a „hűtlenség” élménye (hogy nevelőszülőkhöz adta) életre szóló lelki seb maradt. József Attila felnőttként úgy érezte, adós maradt az anyai szeretet viszonzásával, és a szerelem minden fontos női alakjában az anyát is kereste.
A szerelmek
- Vágó Márta (1928) - komoly, házasság tervével induló első szerelem. Márta szülei azonban Londonba küldték tanulmányútra, és a szakítás után a költő idegösszeroppanást kapott. Kapcsolatuk 1936-ban, a Szép Szó szerkesztése idején újult fel.
- Szántó Judit (1930-tól) - illegális kommunista mozgalmi kapcsolat, hosszú élettársi kapcsolat, amelyre József Attila azonban nem „szerelemként” tekintett. Judit sok nehéz évben mellette állt.
- Marton Márta (1933) - művészettörténész, akivel az Írók Gazdasági Egyesületének lillafüredi íróhetén ismerkedett meg. Az Óda (1933. június) ihletője.
- Gyömrői Edit (1935-től) - a költő pszichoanalitikusa, akibe páciensként szerelmes lett. Amikor az érzelmek nyilvánvalóvá váltak, a terápiát meg kellett szakítani. Az 1936-os Nagyon fáj és Gyermekké tettél című versek címzettje.
- Kozmutza Flóra (1937) - gyógypedagógus, Illyés Gyula későbbi felesége. A költő utolsó, reménykedő, „gyógyító” szerelme. A Flóra-versek (1937) a megbékélés és a már elkésett utolsó lehetőség hangján szólnak.
Kulcs összefüggés: az anya motívuma és a szerelem motívuma József Attilánál nem elválasztható. Szerelmeitől öntudatlanul anyaszerepet várt, és ez a gyermekké-regresszió a késői szerelmi versek (különösen a Gyermekké tettél) központi élménye.
3. A nő-motívum fő típusai
József Attila költészetében a női alak négy nagy arcban jelenik meg. Ezek gyakran egybemosódnak egy-egy versben is.
a) Az anya mint elveszített őskép
Az anya nem csupán egy konkrét személy, hanem az elveszített biztonság és a feltétel nélküli szeretet szimbóluma. A Mama (1934), az Anyám (1931) és a Kései sirató (1935-36) versekben jelenik meg a legtisztábban. Az anya mindig fáradt, dolgos és néma - és a költő bűntudattal nézi, hogy gyermekként nem értette meg őt.
b) A szerető mint megváltó - a nő mint menedék
A költő számára a szerelem elsősorban menedék: a világ hidegsége, a szegénység, az egyedüllét elől a nő öleléséhez menekül. Ez a motívum egyszerre érzéki és transzcendens - a szerelem nem cél, hanem létezési feltétel. Leginkább az Ódában és a Flóra-versekben jelenik meg.
c) A nő mint kozmikus szimbólum
Az Ódában a szeretett nő kozmikus méretűvé nő: a teste táj, a szíve a világ központja, a szerelem a természet és az anyag rendjével azonos. Ez a „teljes” szerelmi élmény, amely a fizikai testtől a legtágabb univerzumig ível.
d) A nő mint anya-pótlék - a gyermekké-regresszió
A kései szerelmi versekben (Nagyon fáj, Gyermekké tettél) a szeretőtől már nem szenvedélyt, hanem gondoskodást vár: „etess, takarj be, foglalkozz velem”. Ez a regresszió (a felnőtt személyiség visszalépése a gyermeki állapotba) tükrözi József Attila mélyülő lelki válságát, de egyben a szerelem és az anyai szeretet tudatos összeolvasztása is.
4. Mama (1934 október) - részletes elemzés
Keletkezés és kontextus
A Mama 1934 októberében született, amikor József Attila már túl volt az első pszichoanalitikus kezelésén (1930 körül kezdett analízisbe járni). Az analízis során gyermekkori emlékek kerültek felszínre - köztük az anya alakja, akinek halála óta közel 15 év telt el. A verset először a Népszava közölte, majd a Medvetánc (1934) kötet záróverseként jelent meg. Egy kötet záróverse mindig hangsúlyos: a Mama az egész Medvetánc lelki zárlata.
Szerkezet
A vers négy, négysoros versszakból áll, és kétféle szerkesztési elv egyszerre működik benne.
(1) A szereplők váltakozása
- 1. és 3. versszak - az anya képe: mosónő, aki „serényen” megy a padlásra, majd némán teregeti a ruhákat.
- 2. és 4. versszak - a költő képe: előbb a gyermek-én (aki ordítva követeli az anya figyelmét), majd a felnőtt-én (aki már csak bánkódik).
(2) Múlt és jelen váltakozása A vers a jelenben kezdődik („Már egy hete csak a mamára / gondolok”), majd a múltba vált, végül a jelenbe tér vissza. A zárlatban az anya alakja felmagasztosul és kozmikussá nő: már nem egy emlék, hanem jelenlévő, óriási, istenasszonyi figura.
A szöveg és képvilága
A vers szokatlanul dísztelen: alig néhány szókép van benne, mégis megrázó. A legfontosabb motívumok:
- „meg-megállva” - a költő tehetetlensége, az emlék kényszeres visszatérése.
- „ordítottam, toporzékoltam” - erőteljes hangutánzó igék, a gyermek-én düh-emléke.
- „Hagyja a dagadt ruhát másra. / Engem vigyen föl a padlásra.” - pontos, szimpla mondatok, felkiáltójel helyett pontok: a csendes beletörődést jelzik.
- „Csak ment és teregetett némán” - az anya néma, a gyermekre nem figyelő alakja.
- „a ruhák fényesen, suhogva, / keringtek, szálltak a magosba” - a kiterített fehér ruhák a gyermek képzeletében szárnyaló madarakká válnak (metafora).
- „Nem nyafognék, de most már késő” - a vers központi gondolata: a feloldás, a megbocsátás és a kései bűnbánat.
- „szürke haja lebben az égen, / kékítőt old az ég vizében” - a záró metafora: az anya az égbolton mos, a szürke haja a felhő, a kékítő (a mosásnál használt fehérítő) a kék ég. Az anya a világ fölé emelkedett, mindenütt jelenlévő, istennő-méretűvé vált alakká.
Műfaj, zeneiség, értelmezés
- Műfaja: dal - de elégikus (gyászoló, emlékező) hangvétellel.
- Rímek: a vers rímei nagyrészt lágy asszonáncok („mamára - meg-megállva”, „némán - énrám”, „égen - vizében”), tisztán csak a 2. versszakban csendülnek össze („voltam - toporzékoltam”, „másra - padlásra”) - épp ott, ahol a gyermeki düh a legerősebb.
- Ritmus: jambikus lejtésű, de gyakran „megbotlik” - a ritmus zaklatottsága a költő belső állapotát tükrözi.
- Alapgondolat: a vers a gyermeki düh (ordítás, toporzékolás) érzelmeit megbocsátássá és csodálattá alakítja. Az írás maga a gyógyulás: ahogy Szántó Judit naplójában is feljegyezte, „a papíron, ahogy végigfut a ceruza, ez a megnyugtató szerszám újból gyógyított”.
5. Óda (1933 június, Lillafüred) - részletes elemzés
Keletkezés és címzett
Az Ódát József Attila 1933 júniusában írta a lillafüredi Palotaszállóban, az Írók Gazdasági Egyesületének íróhetén. Ihletője Marton Márta művészettörténésznek az íróhéten való megismerése volt. A vers a kibontakozó, egyelőre testetlen szerelem lázában fogant - nem beteljesült élményről szól, hanem a szerelmi vágy teljes, lélegzetelállító megszólaltatásáról.
Szerkezet
Az Óda hat számozott részből áll, és a hatodik rész maga a Mellékdal. A tagolás:
- Természeti keret - „Itt ülök csillámló sziklafalon...”: a hegyi táj minden részlete a szeretett nő arcát idézi.
- Vallomás - „Óh mennyire szeretlek téged...”: a nő szólásra bírta a magányt és a mindenséget is.
- A himnikus hasonlatsor - „Szeretlek, mint anyját a gyermek...” és „Elmémbe, mint a fémbe a savak...”
- Látomásos, testi-kozmikus rész - „Óh, hát miféle anyag vagyok én...”: a nő teste tájjá és világegyetemmé tágul.
- A szavak elégtelensége és a könyörgés - „Mint alvadt vérdarabok, / úgy hullnak eléd / ezek a szavak.”
- Mellékdal - „Visz a vonat, megyek utánad” - visszatérés a mindennapi intimitásba
Képvilág és kulcsmotívumok
- A nő mint táj és anyag: a szeretett nő teste a verset tájjá, az ölelés földrajzzá változtatja. A szerelem nem pusztán érzelem, hanem anyagi, fizikai, biológiai folyamat - József Attila a „vérkörök”, a „méh”, a „gyomor”, a „tüdő” és a „vesék” szavakkal beszél a szerelemről.
- Az anya visszatérése a szerető alakjában: a leghíresebb idézet - „Szeretlek, mint anyját a gyermek, / mint mélyüket a hallgatag vermek, / szeretlek, mint a fényt a termek, / mint lángot a lélek, test a nyugalmat!” - az anyai szeretetet hasonlításként hozza be a szerelmi vallomásba. A nő itt egyszerre anya és szerető.
- A szerelem egzisztenciális tétje: a szerelem már nem érzelmi díszítés, hanem a létezés alapja. Az 5. rész végén a költő így könyörög a szeretett nőhöz: „te egyetlen, te lágy / bölcső, erős sír, eleven ágy, / fogadj magadba!”
- A Mellékdal a nagy himnuszt a hétköznapok szintjére hozza vissza. A vonaton a nő után utazó költő a szerelmet egészen egyszerű, otthonos képekbe fordítja: „Csobog a langyos víz, fürödj meg! / Ime a kendő, törülközz meg! / Sül a hús, enyhítse étvágyad! / Ahol én fekszem, az az ágyad.” Az érzéki vágy és a hétköznapi otthon-vágy itt egyesül.
Műfaj, értelmezés
- Műfaja: óda - a klasszikus (emelkedett, ünnepi hangvételű) himnikus dicsőítő költemény modern, személyes változata. A cím maga idézi a műfaji hagyományt (Pindarosz, Horatius, Berzsenyi), de a versben a hagyományt József Attila a saját magán- és testélményével tölti meg.
- Alapgondolat: az Óda a 20. századi magyar szerelmi költészet egyik csúcspontja. József Attila egyetlen versbe sűríti a szerelem minden arcát: az érzékit, a kozmikust, a gyermeki-anyaiat és a hétköznapit. A szerelem benne létértelmezés is: aki szeret, az a világ szerkezetét éli át.
6. Nagyon fáj (1936) - részletes elemzés
Keletkezés és címzett
A Nagyon fáj 1936-ban keletkezett, és az azonos című, 1936 decemberében megjelent kötet címadó verse. Címzettje Gyömrői Edit, József Attila pszichoanalitikusa, akibe a költő páciensként szerelmes lett. Amikor a terapeuta az érzelmeket viszonozni nem tudta (nem is volt szabad), a kezelést megszakították. A vers ennek az elutasításnak a megrázó panasza.
Szerkezet és alapgondolat
A vers hosszú, kollektív panasz (egyes elemzések szerint „kérvény” a Nőhöz, aki a szeretetet megtagadta). A refrén - „Nagyon fáj” - a vers második felében tér vissza kiáltásként: a költő sorra megszólítja az ártatlanokat, a hű ebeket, a terhet viselő nőket, az ép embereket, a férfiakat, a lovakat és a néma halakat, és mindegyiküket arra kéri, hogy mondják, ugassák, sírják, tátogják a nőnek: „Nagyon fáj.” A vers egyszerre személyes vallomás és egyetemes panasz: a költő nem csak a saját sérelméről beszél, hanem minden elhagyott, szeretetre éhes emberről.
Motívumok
- A szeretethiány mint ősbaj: a világ alapvető fájdalma az, hogy az ember nem talál menedéket - még a szerelemben sem.
- A nő mint az utolsó esély: „Nincsen egyéb / menedékünk” - és mégis: „akadt / nő, ki érti e szavakat, / de mégis ellökött magától”. A vers zárlata szerint a nő „a legutolsó menedéket” vonta el a menekülő embertől. Az elutasítás azért végzetes, mert a költő minden más menedéke (család, politikai közösség, saját teste) már összeomlott.
- A magára hagyott gyerek képe: a költő-én úgy zörgeti a fájdalmát, „mint a gyerek / kezében a csörgő csereg, / ha magára hagyottan rázza” - a szeretet megvonása a legrégebbi, legmélyebb traumát, az anya elvesztését idézi fel újra.
- A test fájdalma és a lélek fájdalma egybeolvad: a hasonlatok a szenvedést szinte állati, testi szintre viszik. A halál elől az asszonyhoz menekülő ember „mint lukba megriadt egérke”, a párra nem találó ember pedig „oly hontalan, / mint amilyen gyámoltalan / a szükségét végző vadállat”.
Műfaj, értelmezés
- Műfaja: panaszvers, kollektív szerelmi elégia - a műfajhatárokat feszegető, hosszú, felsorolásos szerkezetű szöveg.
- Alapgondolat: Nagyon fáj az elutasított szerelem verse, de mélyebben az emberi kitaszítottság verse. A nő itt az utolsó lehetőség a menedékre - amikor elfordul, a költő-én számára nem marad más, csak a kiáltás és a fájdalom. A vers a József Attila-i szerelmi költészet legdrámaibb pontja.
7. Gyermekké tettél (1936) - részletes elemzés
Keletkezés és címzett
A Gyermekké tettél szintén 1936-ban, Gyömrői Edithez íródott. Ez a vers a József Attila-i szerelmi líra legleplezetlenebb vallomása arról, hogy a szeretőtől valójában anyai gondoskodást vár.
A cím és az alapgondolat
A cím - Gyermekké tettél - önmagában egy pszichológiai diagnózis: a szerelem a költőt visszaléptette a gyermeki állapotba. A szerelem már nem a két felnőtt találkozása, hanem egy anya-gyermek kapcsolat rejtett újrajátszása. A vers kérésekből áll, amelyek a csecsemő alapvető igényeit fogalmazzák meg:
„Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom. / Ostoba vagyok - foglalkozz velem.”
Motívumok és értelmezés
- A regresszió tudatos megfogalmazása: József Attila itt szembenéz a saját lelki működésével. Tudja, hogy a szerelemben az anyát keresi, és ezt versbe foglalja.
- A függőség vállalása: a szerető nem egyenrangú partner, hanem gondozó. Ez egyszerre megható (mennyire sebzett, mennyire őszinte) és tragikus (mert a szerető nem vállalhatja ezt a szerepet).
- Az anya és a szerető egybemosása: ha az Óda „Szeretlek, mint anyját a gyermek” hasonlatát lineárisan kiterjesztjük, akkor eljutunk a Gyermekké tettél alaphelyzetéhez: a hasonlatból teljes azonosulás lesz.
- A szelíd ritmus és az alázat: a vers nyugodt, majdnem imaszerű ritmusával ellentétben áll a Nagyon fáj kiáltásaival - itt a költő már nem követel, hanem könyörög.
Kapcsolat az életművel
A Gyermekké tettél a Mama és a Nagyon fáj közös mélypontja: a kései versekben a gyermekkori anyasiratás és a szerelmi csalódás azonos eredetűvé válik. Ami a Mamában emlékezés, és az Ódában himnikus magasság, az itt nyers, szégyentelen kérés - az érett költő a saját gyermeki sebeit már nem tudja elrejteni, és ez paradox módon a költészet igazság-erejét növeli.
8. A motívum fejlődése - összefoglaló ív
| Vers | Év | Címzett | A nő arca | Hangnem |
|---|---|---|---|---|
| Óda | 1933 | Marton Márta | kozmikus szerető + anya | himnikus, látomásos |
| Mama | 1934 | az elhunyt anya | istenasszonyi anya-kép | elégikus, megbékélő |
| Nagyon fáj | 1936 | Gyömrői Edit | elutasító, elvesztett menedék | panaszos, kiáltó |
| Gyermekké tettél | 1936 | Gyömrői Edit | anyává lett szerető | könyörgő, imaszerű |
| Flóra-versek | 1937 | Kozmutza Flóra | gyógyító, már elkésett szerelem | reménykedő, halk |
A motívum íve: anyakeresés → kozmikus szerelem → elutasítás → regresszió → megbékélés. A négy elemzett vers együtt a József Attila-i életmű egyik belső drámáját mutatja be.
9. Hatás, utóélet, jelentőség
- József Attila a 20. századi magyar szerelmi költészet megújítója. Előtte a szerelem a magyar lírában többnyire érzelmi-romantikus vagy vágyakozó hangnemben szólalt meg (Petőfi, Ady, Juhász Gyula). József Attila ehhez hozzátette a pszichoanalitikus önismeretet, a testi-biológiai szókincset és a gyermekkor állandó jelenlétét.
- A szerelem és az anya motívum összeolvasztása nála nem hiba vagy torzulás, hanem költői eljárás: megmutatja, hogy a felnőtt szerelmi élet mindig a gyermekkori kötődések folytatása.
- Hatása Pilinszky János, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes és a kortárs költészet (pl. Borbély Szilárd) szerelmi-anya-versei felé is átnyúlik.
- Az érettségi szempontjából ez az egyik leggyakoribb kötelező szerző-tétel, mert egyszerre kell benne életművet áttekinteni, motívumot követni és 2-3 verset konkrétan elemezni.
10. Összefoglaló
- József Attila (1905-1937) életművének központi motívuma a nő: benne az anya, a szerető és a menedék alakja gyakran egybemosódik.
- Az anya (Pőcze Borbála, mosónő) 1919-ben halt meg, amikor a költő 14 éves volt - az elveszített anya hiánya egész életét átszövi.
- Fő szerelmei: Vágó Márta, Szántó Judit, Marton Márta (Óda), Gyömrői Edit (Nagyon fáj, Gyermekké tettél), Kozmutza Flóra (Flóra-versek).
- A Mama (1934) a megbékélő anyavers: a gyermeki düh csodálattá és megbocsátássá változik, az anya istenasszonyi alakká nő.
- Az Óda (1933, Lillafüred) a teljes szerelmi élmény himnusza: az érzéki, a kozmikus és az anyai szeretetet egy versben egyesíti.
- A Nagyon fáj (1936) az elutasított szerelem kollektív panasza: a nő elfordulása a költő-én végzetes kitaszítottságát jelenti.
- A Gyermekké tettél (1936) a regresszió tiszta vallomása: a szerető anyává válik, a költő gyermekké.
- A négy vers együtt az „anya → szerető → elhagyott gyermek” belső drámáját rajzolja ki.
- József Attila újítása: a szerelmi költészetbe beemelte a pszichoanalitikus önismeretet, a testi-biológiai szókincset és a gyermekkori kötődések nyílt feldolgozását.
11. Kulcsfogalmak
- Anyamotívum - az anya visszatérő alakja és az anyai szeretet hiányának kifejezése az életműben.
- Gyermekké-regresszió - a felnőtt szerelmi vágy visszalépése gyermeki, anya-kereső állapotba.
- Óda (műfaj) - ünnepi, emelkedett hangvételű himnikus költemény.
- Elégia - gyászoló, emlékező, bánatos hangvételű vers.
- Kozmikus kép - a szeretett ember vagy érzelem világegyetem-méretűvé növesztése (pl. a szürke haj az égen).
- Pszichoanalízis - Sigmund Freud lelki kezelési módszere, amely a gyermekkori traumákra, a tudattalan vágyakra és a kötődésekre épül. József Attila 1930 körül kezdett analízisbe járni, 1935 elejétől Gyömrői Edithez.
- Marton Márta - művészettörténész, az Óda címzettje. Nem keverendő össze Vágó Mártával (a korábbi szerelemmel)!
- Kékítő - a mosásnál használt kék színű por, amely fehérebbnek mutatja a kimosott ruhát (a Mama zárómotívuma).
12. Lehetséges vizsgakérdések és rövid válaszok
1. Hogyan kapcsolódik össze József Attilánál a nő és az anya motívuma?
Az anya korai elvesztése (1919) egész életére meghatározó sebet hagyott. A költő minden későbbi szerelmében öntudatlanul az elveszített anyai szeretetet kereste. Ez különösen a Gyermekké tettél (1936) versben válik nyílttá: itt a szerető szerepe a gondozó anya szerepe. Az Óda híres „Szeretlek, mint anyját a gyermek” sora már 1933-ban előrevetíti ezt a felismerést.
2. Miért tekintjük a Mama című verset az életmű egyik kulcsversének?
Mert a Mama megbékélő zárlatot ad a gyermekkori sérelemnek: a gyermek-én dühéből felnőtt megbocsátás és csodálat lesz. A záró metafora („szürke haja lebben az égen, kékítőt old az ég vizében”) az anyát kozmikus, mindenütt jelenlévő alakká növeszti. A vers a Medvetánc kötet záróverse, és így az egész 1934-es kötet lelki összegzése.
3. Miben új az Óda (1933) szerelmi költészete?
Három dologban. (1) A szerelmet biológiai-testi szinten is megnevezi (vérkörök, méh, gyomor). (2) Kozmikus dimenzióba emeli: a szerelem a világegyetem szerkezete. (3) A himnikus magasság mellé a Mellékdalban a hétköznap apró képeit (a vonat, a langyos fürdővíz, a kendő, a sülő hús) is odahelyezi. Az Óda ezzel a szerelmi élmény teljességét fogalmazza meg.
4. Miért „kollektív panasz” a Nagyon fáj?
Mert nem csak a saját személyes szerelmi csalódásról szól, hanem minden elhagyott, szeretetre éhes emberről. A refrén („Nagyon fáj”) és a vers második felének megszólításai (kisfiúk, hű ebek, terhet viselő nők, ép emberek, férfiak, lovak, halak) a szeretet-hiányt általános emberi állapottá emelik. Gyömrői Edit elutasítása csak a kiváltó ok - a vers a kitaszítottság egyetemes tapasztalatát mondja ki.
5. Mit jelent a Gyermekké tettél című vers a motívum ívében?
Ez a regresszió tiszta kimondása: a költő bevallja, hogy szerelmében nem felnőtt partnert, hanem anyai gondoskodást keres. A „Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom” sorai csecsemő-kérések, amelyek a Mama alakjához vezetnek vissza. A vers a József Attila-i szerelmi líra legmélyebb és legsebezhetőbb pontja.
6. Hogyan viszonyul a Mama képvilága a többi vers anya-képéhez?
A Mama az anya-motívum megbékélő, gyászoló változata: itt az anya már nincs, csak emlék, és a vers az elkésett megbocsátás gesztusa. Ezzel szemben az Óda élő szerelembe hasonlítja be az anyai szeretetet, a Gyermekké tettél pedig a szeretőt változtatja anya-pótlékká. A három vers együtt mutatja, hogy József Attila számára az anya soha nem múlt el - csak alakot változtatott.
7. Miért írható le József Attila költészete „pszichoanalitikus lírának”?
Mert 1930 körültől rendszeresen pszichoanalízisre járt (1935 elejétől Gyömrői Edithez), és a Freudtól tanult fogalmakat - tudattalan, gyermekkori trauma, regresszió, anyakép - tudatosan beépítette verseibe. A Mama, a Nagyon fáj, a Gyermekké tettél és a Kései sirató kifejezetten az analízis élményeiből táplálkoznak. Ettől válik az életmű a magyar líra egyik legőszintébb önismereti vállalkozásává.